Médiatámogatók:



Támogatók:

  
Adatvédelmi szabályzat
 

Ha Önnek is
van története,
küldje el nekünk!

Látogasson el...

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Szeretettel üdvözöljük Önt Az Év Orvosa pályázat honlapján!

A pályázat célja, hogy bemutassuk a közvéleménynek, milyen csodálatos ereje van a jó orvos-beteg kapcsolatnak! Orvosaink segítőkész, odaadó, humánus hozzáállása – szakmai felkészültségük mellett – az a plusz, ami segít elviselni a betegség legrosszabb pillanatait is, reményt ad, és ezzel valóban segíti a gyógyulást.

Jelölje Ön is orvosát! Küldje el nekünk a saját történetét 2010. december 1-ig, hogy a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány díjazni tudja a legnagyszerűbb orvosi-emberi teljesítményeket! A pályázat keretében idén is – akárcsak tavaly és tavalyelőtt – a neves közéleti szereplőkből álló zsűri és a látogatók szavazatai alapján választjuk ki azt a 3 orvost, akinek odaítéljük a főtámogató által felajánlott Astellas Díjat.
Látogasson vissza később is, hiszen folyamatosan kerülnek fel a honlapra az újabb és újabb történetek. Szavazzon Ön is 2011. január 4. és február 1-e között, hogy ki legyen Az Év Orvosa 2010-ben!
MEGBECSÜLTÜK ORVOSAINKAT! 2010. feb. 16.
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett Az Év Orvosa 2009 pályázat február 7-én lezárult. A díjátadó ünnepség a Magyar Tudományos...
Ossza meg... Share
LEZÁRULT AZ ÉV ORVOSA 2009 PÁLYÁZAT 2010. feb. 09.
A tavaly szeptemberben meghirdetett Év Orvosa – Astellas Díj pályázatra érkező szavazatok határideje 2010. február 7-e volt. Az orvos-beteg történeteket érintő nagy érdeklődést...
Ossza meg... Share
LEZÁRULT A SZAVAZÁS 2010. feb. 08.
Lezárult a szavazás. A három győztes orvos nevét rövidesen...
Ossza meg... Share
MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A SZAVAZÁSÁT! 2010. feb. 01.
Meghosszabbították Az Év Orvosa – Astellas Díj pályázat szavazását: február 7-ig lehet szavazni az Év Orvosára a www.dijazorvosokert.hu honlapon. A Tegyünk az Egészségünkért...
Ossza meg... Share
FRISSÜLŐ FUNKCIÓK 2010. jan. 28.
Örömmel értesítjük minden látogatónkat, hogy honlapunk folyamatos fejlesztése eredményeképpen új funkciókkal bővülnek az oldal szolgáltatásai. A látogatók a megújult honlapon...
Ossza meg... Share
SZAVAZZON ÖN IS AZ ÉV ORVOSÁRA! 2010. jan. 21.
Szavazzon Ön is az Év Orvosára! Most Ön választhatja ki, hogy ki kapja az Astellas díjat! Tavaly december második felében ismert szakmai és közéleti személyekből álló zsűri...
Ossza meg... Share
ELINDULT A SZAVAZÁS! 2010. jan. 14.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a zsűritagok már elvégezték vállalt feladatukat és rengeteg történet közül kiválasztották az általuk Astellas díjra javasolt orvosokat. Most Önökön a...
Ossza meg... Share
HAMAROSAN INDUL A SZAVAZÁS! 2010. jan. 04.
Köszönjük látogatását! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a zsűritagok többségétől, már megkaptuk a kiválasztott történeteket. Hamarosan bárki szavazhat arra a történetre a weboldalon,...
Ossza meg... Share
MÁR CSAK EGY HÉT VAN HÁTRA 2009. dec. 11.
A magyar Dr. House-t is jelölték az Év Orvosa pályázaton – már csak egy hétig lehet beküldeni az orvos-beteg történeteket A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által idén...
Ossza meg... Share
MILYEN LEGYEN AZ IDEI DÍJ? 2009. nov. 18.
Idén orvosok szavazhatnak az Év Orvosainak járó Astellas Díjra. Kiállítás-megnyitón mutatták be az Év Orvosa – MOME pályázatra érkezett alkotásokat 2009. november 17-én a Semmelweis...
Ossza meg... Share
MÁR OLVASHATÓK AZ ELSŐ TÖRTÉNETEK 2009. okt. 20.
Már olvashatók az első beérkezett történetek az Év Orvosa – Astellas Díj pályázat honlapján A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány 2009. szeptember elején ismét meghirdette...
Ossza meg... Share
ELINDULT AZ ÉV ORVOSA PÁLYÁZAT 2009. szept. 08.
Idén harmadszor indult el Az Év Orvosa pályázat 2009 – Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért A Tegyünk Az Egészségünkért Alapítvány hagyományteremtő jelleggel...
Ossza meg... Share
INDUL AZ ÉV ORVOSA 2009 PÁLYÁZAT! 2009. aug. 13.
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány pályázatot hirdet az orvosi hivatás megbecsülését célzó AZ ÉV ORVOSA 2009 - ASTELLAS DÍJ odaítélésére. Megújult honlapunkon várjuk az Ön...
Ossza meg... Share
AZ ÉV ORVOSA PÁLYÁZAT 2008 2009. feb. 17.
Astellas Díjat kapott az Év Orvosa 2008 pályázat három nagyszerű orvosa A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly októberben meghirdetett az Év Orvosa 2008 pályázat...
Ossza meg... Share
LEZÁRULT AZ ÉV ORVOSA PÁLYÁZAT 2009. jan. 27.
Megbecsültük orvosainkat Lezárult Az Év Orvosa pályázat A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly októberben meghirdetett Év Orvosa 2008 pályázati határideje január...
Ossza meg... Share
MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A PÁLYÁZATOT 2009. jan. 12.
Becsülje meg orvosát! Meghosszabbították az Év orvosa pályázatot, január 18-ig várják a szervezők a történeteket! A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly...
Ossza meg... Share
NÁLUNK A GYÓGYULÁS KERÜL A CÍMLAPRA 2008. dec. 10.
„Nálunk a gyógyulás kerül a címlapra.” Már olvashatók az első beérkezett történetek az Év Orvosa pályázat honlapján A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány – a...
Ossza meg... Share
IDÉN IS ELISMERHETI ORVOSÁT! 2008. okt. 07.
Idén is elismerheti orvosát! Ismét útjára indul az Év Orvosa pályázat és az Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért Az Év Orvosa pályázat az orvosi hivatás...
Ossza meg... Share
MEGBECSÜLTÜK ORVOSAINKAT! 2008. feb. 19.
Megbecsültük orvosainkat! Három nagyszerű ember, kiváló szakember nyerte el idén az Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerést A Magyar Egészségvédelmi Alapítvány által novemberben...
Ossza meg... Share
MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A PÁLYÁZATOT 2008. jan. 09.
Megbecsültük orvosainkat Meghosszabbították Astellas Díj pályázatát, január 13-ig várják a történeteket A Magyar Egészségvédelmi Alapítvány által novemberben megalapított...
Ossza meg... Share
AZ ÉV ORVOSA 2007 2007. nov. 13.
Lehetőségek az orvos-beteg kapcsolat javítására Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért Elismerni valakit, valakinek a teljesítményét mindenki számára fontos. Mindannyian...
Ossza meg... Share