A beküldött történetek közül csak azok kerülnek bemutatásra, ahol a történetben szereplő orvos ehhez hozzájárult. A hozzájárulás megszerzése néha több napot vesz igénybe, ezért kérjük szíves türelmüket. A beérkezett történetek abc sorrendben — a jelölt orvos neve alapján — kerülnek fel az oldalra.
A honlapon szereplő történetek csak és kizárólag a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány beleegyezésével és tudtával használhatók fel, bármely médium számára. Kapcsolat: ConsultArt Kft. info@consultart.hu
| Két kisfiú édesanyjaként nem tudok elég hálás lenni Dr. Ablonczy Máriának, aki bármikor, ha hozzá fordultunk, maximális odaadással, hozzáértéssel segített meggyógyulni pici fiunknak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Balázs Mária története nem szenzáció – „csak” követendő! 30 éve szolgál egyre népesebb körzetében. Minden páciensét számon tartja – lehet dermesztő hideg, vagy kánikula, hajnalban kimegy betegeihez, de jóval a rendelési időn túl sem küld senkit el. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Miért pont én? Gyakran ezt a kérdést tesszük fel önmagunknak, ha az életünk folyamán egy komoly betegséggel kell szembenéznünk. A sor úgy hozta, hogy én már 13 évesen ezt kérdeztem magamtól. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nevem Z. J., betegségem Rheumatoid arthritis, amiből kitűnik, nem gyógyulhattam meg, de a fájdalommentes időszakokat köszönhetem az ORFI-ban dolgozó nagyon sok embernek. Megengedhető elsősorban Bálint Péternek, akit majd húsz éve ismerek, betegségem kezdetétől fogva (1986). |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nála jobb, és emberségesebb orvost elképzelni sem lehet. Ő tudja, hogy hogyan oldja fel a feszültséget, és a félelmet, a világon mindent megtesz, hogy a beteg semmi félelmet ne érezzen. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Gyógyulásom története? 1962-ben kezdődött. Akkor ősszel mentem középiskolába. Egyszer csak észrevettem, hogy a jobb kezemen a csuklómnál egy ponton fáj. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de csak nem akart elmúlni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Karácsony előtt néhány héttel, egy szerda este leszakadt az ég. Egyenest a fejemre. Olyan volt, mintha a neonfény a doktor arcára fagyott volna, amikor közölte: van ott valami. Pontosan nem tudja mi, de valami, aminek nem kéne ott lennie. Mint egy zöldalma akkora. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Egy skizofréniában szenvedő beteg kórtörténete Nevem B. I. a Nagykállói pszichiátriai intézetben kaptam a legutóbbi kezelésem. Kérem, mielőtt bárminemű következtetésre jutnának, olvassák el és próbálják tárgyilagosan értékelni az itt leírtakat. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Kisfiam lepényi rendellenesség miatt császármetszéssel született 2006 augusztusában. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 47 éves voltam, amikor megszólalt életem vészcsengője. Jelzett, hogy bizony jobban oda kellene figyelnem életvitelemre. Munkahelyem, édesanyám betegsége, három kamaszkorú gyermek egyedüli nevelése (a férjem alkoholizmusa miatt) egy kicsit megviselte az egészségemet is. 1990. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az 1990-es évek elején – kb. 50 évesen – panaszaim jelentkeztek. Előzetesen megjegyzem, hogy 18 éves korom óta dohányoztam, 23 éves koromtól igen stresszes munkahelyen, vezetőállásban dolgoztam. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Intézmény: Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 1086 Budapest, Balassa J. u. 6. Amikor elolvastam felhívásukat az Astellas díj alapításával kapcsolatban, rögtön motoszkálni kezdett bennem, hogy nekem is van ilyen történetem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2001 tavaszán elestem a szobában, nem tudtam lábra állni. Bementünk Gyulára, a baleseti sebészetre. Dr. Csotye János főorvos úr megállapította, hogy combnyaktörés. - Most mi lesz?- kérdeztem. Meg kell műteni- jött a határozott válasz. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én életemet 48 évesen Dr. Dávid Mariann egyetemi docens mentette meg. Most 54 éves vagyok. 2001. szeptember 29-én állapították meg Kaposváron Myeloma multiplexet. Ekkor már 10 éve cukorbeteg voltam, és legalább 3 éve inzulinkezelt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én 10 éve szenvedtem vastagbél gyulladásba és 2006 szeptemberébe megállapították, hogy vastagbél szűkületem van amit műtéti úton lehet csak gyógyítani. Ekkor találkoztam a Dobó István Főorvossal a Szent Margit kórház sebészeti osztályán. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagyrabecsülésemet fejezem ki az Astellas díj megálmodóinak. Az én jelöltem: Prof. Dr. Domján Gyula a Rókus Kórház immunológiai főorvosa. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A transzplantáció után kontrollra Reusz doktor bácsihoz járunk, a továbbiakban most már Ő vigyáz ránk, és az új vesénkre. Nagyon kedves, mosolygós doktor bácsi a gyerekekkel mindig viccelődik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ki szeret fogorvoshoz járni? Én sem! Csak az a baj, hogy muszáj! Sajnos gyerekkorom óta sokat bajlódom a fogaimmal, így hát bátran állíthatom, hogy széleskörű tapasztalatokra tettem szert fogorvos-ügyben. Nem akarom ecsetelni az ún. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 13 éves pécsi lány vagyok. Az életemet és most, hogy anyukám segítségével írhatok, Dr. Vástyán Attila doktor bácsinak köszönhetem, aki a pécsi gyermekklinika sebészetén dolgozik. 2007. júliusban autóbalesetben sérültem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az Én általam javasolt orvos, prof. Dr. Farkas Gyula a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Klinikán dolgozik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Fáy Főorvos Asszonyt azért ajánlom jó szívvel a kitüntetettek közé, mert bátran elmondhatom, hogy életem elmúlt 8 évét és azokat az éveket melyek még előttem állnak, annak az állhatatos munkának, magas szintű szakmai tudásnak köszönhetem, melyet ő képvisel. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A történet 85 éves édesanyámról szól, akinek több mint két évtizede meglévő érszűkülete egy évvel ezelőtt nagyon komoly mértékben romlott. Sajnos akkor már nem használt semmiféle kezelés, pedig sok mindent kipróbáltunk. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én legjobb orvosom: Dr. Fodor Ágnes családorvos, aki Pakson a Deák Ferenc utcai Rendelő Intézetben dolgozik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2006. november 28-án este 17 órakor arra gondoltam, hogy nem titkolom betegségem magam előtt, mégis az életet választom. Házi orvosom csendben meghallgatott, - miután elmondtam, hogy jobb mellemben daganatot érzek – és azonnal telefonált. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Gábor Antal főorvos úr kb. öt éve először a jobb lábamban majd egy év múlva bal lábamban térdprotézis műtétet végzett. Főorvos úrban egy nagyon szimpatikus, emberséges, jó indulatú orvost ismertem meg, aki nem az anyagiakért végzi munkáját. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ízületi problémáim 1986-ban kezdődtek. Különböző kezelésekben részesültem: a szentesi Rendelőintézetben, Fürdőben valamint Kakasszéken. Betegségem: rheumatoid arthritis. Ujjaim mind kezeimen mind lábaimon valamint gerincem jelentősen megdagadtak és eldeformálódtak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Jómagam nem betegségből épültem fel, de orvosom egy sokak által – ha nem is betegségnek, de – veszélyes állapotnak tartott időszakon kísért végig. Ez az állapot a másállapot. Orvosom Geréb Ágnes. Számos oka van annak, hogy miért tartom őt jó orvosnak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Öt gyermekünk született erre a világra az elmúlt közel másfél évtized alatt, közülük négy esetében Geréb Ágnes segített (egyik gyermekünk külföldön született). |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Otthonszülések, háborítatlan születések kísérése, tanfolyamok Ő egy csodálatos és végtelen bölcsességgel bíró asszony, aki lehetővé tette számunkra, hogy kislányunk ne egy orvosi levezetés eredményeképpen, hanem szelíd módon kísérve születhette meg a földi életbe. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A sok szülész-nőgyógyász közül, akikhez volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem, Dr. Geréb Ágnes szakmai tudása messze kimagaslik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az orvos, akitől valódi figyelmet kaptam, aki segített anyává válnom, szülészként, pszichológusként és bábaként volt jelen, mindig amire éppen szükségem volt. Három gyermekemet hoztam világra otthon, az ő segítségével. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az itt olvasott, gyakran megrázó, megható történetek kapcsán gondolkodtam el, hogy mi lehet a szerepe egy ember életében az orvosnak. A történetek zömében a baj, tragédia elhárításáról szólnak, ami nélkül sokan már nem tudták volna leírni élményüket. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Azok közé tartozom, akiknek a szülés végére kórházba kellett mennie. Ennek ellenére és ezzel együtt semmiért nem adnám azt az élményt, amit kisfiam születésekor otthon éltem át. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én történetem a születéshez kapcsolódik! 5 gyermeket hoztam a világra az elmúlt 12 év alatt, mindet háborítatlanul, otthon Geréb Ági segítségével. A bizalmam határtalan az irányába, a legjobb orvos és ember, akivel életem során dolgom volt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 3 gyermekem anyukája vagyok. Mindhárom gyermekemet otthon szültem. Rettegek a kórházaktól és mindenféle orvosi beavatkozástól ezért döntöttem a háborítatlan szülés mellett. Ágiékkal szültem gyermekeimet és életem legjobb döntése volt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Második gyermekem született Geréb Ágnes segítségével. Rengeteget tudnék mesélni a várandósságom és szülésem alatt mindvégig tapasztalt figyelmességéről, szakmai kompetenciájáról, emberségéről. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A „Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért” (Astellas Díj) elnevelésű díjra meghirdetett pályázatukra, a díjra a következő személyi javaslatot teszem: Dr. Győri Zsuzsannát, az Érdi Tüdőgondozó Intézet tüdőgyógyász főorvosát javaslom díjban részesíteni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ezév februárjában ismertem meg a doktornőt. Lányomnak mivel sokféle tünete és baja volt, nehezen tudták az orvosok megállapítani pontosan mi lehet a baja, de Hidasi Eszter doktornő alaposan kivizsgálta. Szívvel-lélekkel kezelte gyermekemet, mind testileg mind lelkileg. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ez év elején kórházba kerültem pulzuskiugrások miatt, de végül bent kellett töltenem 2 hetet, mert epilepsziás rohamaim is lettek, holott előtte soha nem volt semmi bajom. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1926. május 26-án születtem, 2007. május 26-án volt a 81. születésnapom, szombatra esett és bevásárolni indultunk a feleségemmel, mert erre a napra vendégeket hívtunk. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagyon-nagyon szeretném, ha a mi gyermekorvosunk, Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A szüleim voltak, egyikük sem él már. Apám nőgyógyász, anyám gyermekgyógyász volt. A háború után végezték el az egyetemet, nehéz körülmények között. A diplomaosztás napján házasodtak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nem messze a középkori Rákos-mezejétől, ott, ahol a Vaskapu megépítéséig vizák járták a Dunát, most nagy tornyok és egy lakótelep nőtt ki a földből. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagy örömömre szolgál, hogy kifejezésre juttathatom tiszteletemet és megbecsülésemet annak az orvosnak, aki saját értelmezésem szerint „megmentette az életemet”. Megosztom Önökkel betegségem és felépülésem történetét. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2001. óta kezelnek parciális epilepsziával. 2004-ig teljesen félrekezelt egy idős orvosnő az Örs vezér téri Szakrendelőben. 2005. januárban kerültem Jakus Doktornőhöz az Uzsoki Kórházba. Remek szakorvosnak és csodálatos embernek ismertem meg. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én magam is ápolónő vagyok. Én dolgoztam kórházban is és szociális hálózatban is. Tudom, sok beteg az orvost nem veszi emberszámba, pedig ők is emberek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Történetem 1995 októberében kezdődött. Egyik napról a másikra erős fejfájások kezdtek gyötörni, amihez később társultak kettőslátás és egyéb kellemetlen tünetek is. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1999-ben 28 éves voltam. Éltem a fiatalok gondtalan életét, igaz sokat dolgoztam mint vállalkozó, fociztam NB-III-ban, főiskolára jártam. Meg akartam teremteni az anyagi hátteret a jövőbeni életemhez. Egy március eleji reggelen eszméletvesztéses, ájulásos rosszullétre ébredtem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 10 évvel ezelőtt megmentette az életemet. 9 orvos látott, még neves immunológus is, de nem tudták megállapítani a betegségem. Kacskaringós segítséggel jutottam hozzá, s megállapította, hogy SLS-vagyok. Autoimmun beteg. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A Nagy Moszkitó című weblapon találtam rá még 2006 áprilisában arra az egy! cikkre, amelyben az akkor 81 éves Dr. Katona Ferenc professzor úrral beszélgetnek születésnapja alkalmából. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A minap került a kezembe a Magyar Egészségvédelmi Alapítvány felhívása, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Magam is olyan munkahelyen dolgozom, ahol nagyon sok ember fordul meg, s így beszélgetés közben sok vélemény hangzik el az orvosokkal kapcsolatban. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Szeretném betegségem történetét megírni, melynek egyetlen célja, hogy jelenlegi onkológus orvosomat jelölhessem erre a díjra, mert ha valaki, akkor Ő az, aki ezt megérdemelheti. 2002-ben melldaganatot diagnosztizáltak és természetesen meg is műtöttek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Örülök, hogy van lehetőségem orvosaimnak ilyen módon is történő elismerésére. Én nem csak egy orvost, hanem a gyógyításomban közvetlenül résztvevő orvostársát is jelölöm. Sajnos 2007 márciusában daganatos betegséget regisztráltak nálam. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2007 májusában történt, hogy közel 30 év után ismét orvos közelébe kerültem. Eddig csak egészségem /szülés, jogosítvány/ ürügyén találkoztam velük. Most viszont rendesen beleestem a csapdába. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Minden embernek vannak tervei, céljai, vágyai és természetesen álmai, amelyek talán sosem valósulnak meg. A férjemmel 2003 májusában házasodtunk össze, ekkor elérkezettnek láttuk az időt a családalapításra. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én egy olyan orvosra hívnám fel a figyelmüket, aki nem csak tudásával, hanem segítőkészségével, figyelmével, elhivatottságával kiérdemli ezt a dijat. A neve Dr. Konc János Tanárúr, a Szent János Korház Meddőségi Központjából. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én testileg nem voltam beteg. Az orvosi vizsgálatok nálam és a férjemnél is közepes és változó állapotokat találtak. Lehetett volna gyermekünk spontán úton is, de nem lett. Már 6 éve. Lelkileg persze beteg voltam. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Bár professzorai szerint kiváló sebészkeze volt, summa cum laude diplomájának elnyerése után mégis a Jászság egyik kis települését, s így a falusi körzeti orvosok embert próbáló hivatását választotta. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Örömmel értesültem erről a pályázatról, amelyben elismerésben részesülhetnek azok az orvosok, akiknek a saját, vagy hozzátartozónk gyógyulását, felépülését, sok esetben az életét köszönhetjük. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Van egy történetem… Valószínűleg egy kicsit rendhagyó. Rendhagyó, hiszen manapság az egészségügyet, az orvosokat, nővéreket nem szokás dicsérni, nem szokás nekik köszönetet mondani. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Kovács Lajost 2004 szeptemberében volt szerencsém megismerni. A Korányi Kórházba kellett mennem, ahol a Transzplantációs Bizottság döntötte el, hogy alkalmas vagyok-e a tüdőátültetésre. Itt bíztatóan „igen”-t mondtak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Mit is írhatnék! Az előttem fogalmazók szinte már megfogalmazták, hogy milyen csodálatos gyermekorvos a mi doktor nénink: Kováts Csilla. Nehéz helyzetben vagyok, órákon keresztül sorolhatnám miért is Őt tartom a legjobb háziorvosnak, gyermekorvosnak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2007. dec. 31. Dr. Kováts Csilla gyermekgyógyász főorvosnő névtáblája lekerült rendelője ajtajáról. Nyugdíjba ment a doktornénink. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ki kell hangsúlyozom, hogy HÁZIORVOS, hiszen ebben minden benne van, a szó legnemesebb értelmében. Dr. Kováts Csilla 3 gyermekem, majd 7 unokám, öcsém és húgom gyermekeinek orvosa, gyógyítója. Volt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Kováts Csilla, A Doktornő (minden kisgyermek Csilla nénije) gyermekkorom óta jelen van életemben. Körülbelül 10 éves lehettem, amikor új lakásba költöztünk, új doktor nénihez kerültünk - körzetileg. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| …..hát lássuk csak… Csilla néni, Doktor néni majd Doktornő….csókolom, Jó napot….Igen, így változott a megszólítás és a köszönés az évek során. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| - Vakbél? - Á, dehogyis! Nem minden alhasi gyomorgörcs, hányás és láz jelent rögtön vakbélgyulladást. A Doktornő csak túlbuzgó. Menjenek csak haza, pár nap és elmúlik az influenza. Ez is bizonyára annak egy tünete. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Karácsony volt. Ahogyan immár öt éve, minden karácsony beköszöntével, kisfiam, Márkó megbetegedett. Így aztán minden egyes ünnepen hosszas töprengést okozott, mit tegyek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Fél éve kínlódtam SLE szövődményeként létrejött mellkasfalon lévő igen csúnya fekélyemmel, nem tudta ruhát venni, fájt, ha bekötötték, fájt egyébként is, már morfint szedtem. Nagyon csúnya volt, gennyes, elhalt részek, mint a felfekvés. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én legjobb orvosomat Dr. Krasznai Péternek hívják, s a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház Szülészet és Nőgyógyászati osztályának a vezetője. Egy véletlen folytán kerültem hozzá, én ugyanis egri vagyok. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Lázár László miért lett az én kedvenc orvosom? Éveken keresztül jártam orvostól orvosig a derékproblémámmal, sajnos eredménytelenül. 17 éven keresztül küldtek különféle kezelésekre és hallgattam a különböző orvosi véleményeket, de igazán nem történt semmi. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Egészségügyi dolgozó vagyok, az alábbi történetet és szereplőit közvetlenül ismerem, a történetet az agysérülést operáló Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Örömmel olvastam, hogy a betegeknek lehetőségük van díjra jelölni orvosukat. Szívesen teszem, mert a műtétem utáni állapotom összehasonlíthatatlan az azt megelőző állapotommal.3 éve novemberben autóbalesetem volt a lányom 19. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| AZ ARANYKEZŰ DR. LÁZÁR LÁSZLÓ Már a főorvos úr telefonszámához is különleges sugallatra jutottam hozzá. Fiam javaslatára – borzalmas fájdalmaim közepette – felhívtam dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Második lehetőség Igazán hol is kezdjem a betegségem történetét? Azt tudom mind az idő, mind pedig a gyógyulás hosszú folyamat volt. Igen a ma már múlt időben írhatok róla, bár teljesen soha nem fog elmúlni, mert a hegek (amelyekből igen sok van) időnként jeleznek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Szeretném felhívni tisztelt figyelmüket egy igazi TÜDŐGYÓGYÁSZ FŐORVOSRA – így végig nagybetűvel Dr. LUKÁCS LÁSZLÓRA, a rétsági tüdőgondozó osztályvezető főorvosára. Nem tudom pontosan, de 40 éve kb., hogy itt dolgozik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Nagy Andrea gyermek háziorvosunkat szeretném jelölni az Astellas díjra. Olyan gyermekorvos ő, akiről sugárzik, hogy a hivatásának él, és aki mindent megtesz a kis betegei gyógyulásáért. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Örömmel olvastam az Astellas Díjnál: Díj az orvosokért. Hozzátenném: és a betegekért. Egészségügyi pályakezdésem óta hiszem és vallom, hogy a jó orvos-beteg kapcsolat segíti a gyógyulást, esetenként az állapot elfogadását. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Édesapám történetét szeretném elmondani. Örülök annak, hogy a meghirdetett Astellas Díj kapcsán erre van most lehetőség. Édesapám a kórház sebészeti ambulanciáján jelentkezett alsó végtagi panaszok miatt, ahol érszűkületet állapítottak meg nála. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1965 óta élek lábszárfekélyemmel, amelyet 41 év alatt sehol és senki nem tudott meggyógyítani. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Örömmel olvastam az újságban a meghirdetett Astellas Díjról. Velem kapcsolatos rendkívül különös történetet írok le, amely az 1980-as évek elején kezdődött, akkor 36 éves voltam, és közel 5 évig tartott, mindaddig, míg nem találkoztam Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 72 éves érszűkületes cukorbeteg vagyok. Két éve a Szekszárdi Kórház sebészetére kerültem, bal láb kettes ujj és a lábfejem fájdalmai miatt. Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Édesapám 89 éves látássérült, tolókocsival közlekedő beteg ember. Az ideggyógyászaton feküdt a kórházban, ekkor egy gyulladt faggyúmirigyet is találtak nála a hátán. Hazabocsátása után két nappal magas láz, háton levő "csomó" fájdalma jelentkezett. Apámat kb. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 86 éves mozgáskorlátozott vagyok, több mint tíz éve test szerte fekélyek jelentek meg rajtam, amelyek az idők folyamán csak egyre szaporodtak. Több bőrgyógyász, bőrgyógyászati szakrendelés, és számtalan alkalommal a bőrgyógyászati osztály is kezelte a sebeimet. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 75 éves, 12 éve alsóvégtagi érszűkületben szenvedő beteg vagyok. Betegségem első éveiben több műtéten estem át emiatt, hat lábujjamat távolítottak el, érműtétem is volt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Mondhatni, a következő igaz (!) történet már-már hihetetlen, de legalábbis „ritka, mint a fehér holló”. Bár hiszem, hogy csak számomra, mert szerencsémre elég ritkán van szükségünk orvosra. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Hálás szívvel gondolok a doktor úrra, aki emberségből, elhívatottságból és nagyfokú hozzáértésből az én kis történetemben a mindenható előtt jelesre vizsgázott. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Fitymaszűkületem alakult ki, ezért 2007 decemberére kaptam időpontot a műtétre a gyermekkórházban. Mivel a műtét altatással jár, ezért a szüleim úgy döntöttek, elvisznek a Németh doktor bácsihoz, hogy vessen rá egy pillantást ő is. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagy tisztelettel gondolok Németh Lajos doktor úrra, akit 2007 év januárjában ismertem meg. Megismerkedésünk után egy 60 kezelésből álló ún. sonoterápiás kezelést kaptam a rendelőjében. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Néhány évvel ezelőtti történetem van. Győrben élő serdülőkorban lévő lány voltam, akit egyre inkább zavart a születésem óta az arcomon fokozatosan növekedő sötét anyajegy. Hallottam már korábban a lézerrel szép munkát végző szekszárdi sebészről Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 7-8 évvel ezelőtt édesapámnál, aki szívbetegségben szenvedett, a belgyógyászati kivizsgálás vastagbél polypot talált, amelyet a vastagbéltükrözés során nem tudtak eltávolítani. Műtét volt szükséges, emiatt megkérte apám Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| „Kelj fel és járj!”- hallani Jézus szavait. Hit, erő, akarat! A XXI. században élünk. A technika hangjától nem hallani Jézus szavait, már csak felidézzük. Mamám hatvanhét éves. Kezében Biblia. Kelj fel és járj! – olvasná, de hangja elcsuklik. Keserves zokogásba tör ki. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2003. szeptember 10-én Dr. Németh Lajos sebész adjunktus Szekszárdon magánrendelőjében, műtéti beavatkozásával megmentette az életemet. Ezt megelőzően sehol nem segítettek a bajomon, hagytak vérezni. Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Hála az Alapítványnak, hogy végre teret kap az igazi orvosi hivatás megbecsülése és elismerése. Én úgy gondolom, hogy vannak olyan szakmák, amelyeket csak elhivatottsággal lehet jól és eredményesen végezni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Kb. 1,5 éve voltak jobboldali lágyéktáji fájdalmaim. A háziorvosom betegségem kivizsgálása céljából beküldött a Megyei Kórház Rendelőintézetébe urológiára, ahol nem találtak urológiai bajt. Emiatt a sebészetre irányítottak. Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Angyali üzenet. Az angyal megérkezett. Kiosztotta az ajándékokat. Elfogyasztottuk a karácsony szentestére készített vacsora egy részét. Maradt bennem valami. Valami várakozás. Történnie kell még valaminek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A Tolnai Népújságból értesültem a meghirdetett Astellas díjról. Örültem annak, hogy ily módon tudok legalább köszönetet mondani egy olyan orvosnak, aki emberségből olyan jót tett velem, amely, úgy érzem nagyon ritka manapság az egészségügyben. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Éveken keresztül jártam orvostól orvosig a lábszárfekélyemmel teljesen eredménytelenül. Egyik alkalommal az örökzöldek szeretete összehozott véletlenül a doktor Úrral. Elpanaszoltam neki a problémámat és a kálváriámat. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2000. évben kezdődött aranyérbetegségem, amellyel már évek óta jártam orvoshoz, átlagosan kéthavonta. Kaptam gyógyszert, kúpot, sok-sok jó tanácsot, átestem gyűrűzésen, de a betegségem nem javult. Idén nyáron ismertem meg Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A betegségem körülbelül tíz éve kezdődött. Több mint három éve Angliában élek, és ott dolgozom, de természetesen rendszeresen haza jövök. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Epedve vártam már, hogy a velem megtörtént rendkívüli esetet elmondhassam olyan helyen, ahol sokan megismerhetik. Újságban olvastam az Astellas díjról, és örültem neki, hogy ez jó alkalom lehet, hogy orvosom, Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Történetemről annyit, hogy 2007-ben külföldi nyaralásunk során balesetet szenvedtem a tengerpart sziklás részén. Lábszáramon hatalmas mély sebek lettek, amelyek el is fertőződtek. A kezelgetések folyamán a sérülések nem gyógyultak, hanem tovább romlott a helyzet. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Közel hat évig tartó számomra örökké emlékezetes történetet szeretnék leírni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1982-ben férjemet, aki akkor 53 éves volt, sürgősséggel, hasi panaszokkal a Szekszárdi Kórházba kellett szállítani. A sebészeten sürgős vastagbél műtétet kellett elvégezni rajta. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Történetem 77 éves édesanyámról szól, akit 2007 évben epekőműtétre jegyeztek elő, ultrahangos vizsgálat alapján melyet más okból végeztek el. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én két szakorvosnak köszönhetem eddigi életemet. Az egyiket, amelyet örökre a szívembe zártam és köszönhetem eddigi életemet, hogy élek, vagyok, létezem. Dr. Münich főorvos Úrnak. 1953-as évben anyám felvitt Budapestre az egyik kórházba. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Szeretném leírni a műtétem folyamatát. Előzetesen csak annyit, hogy a labor eredményem olyan pozitív dolgokat mutatott, hogy vesedaganatot fedeztek fel nálam. Az Urológián Dr. Novotni Róbert mondta, hogy döntsem el, de nagyon őszintén mondta, hogy nem kis műtétről lenne szó. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Tisztelettel köszöntöm a „Magyar Egészségvédelmi Alapítványt” és azon gondolatát, melyben megalapította az „ASTELLAS DÍJ”-at, mely egy csepp köszönete, elismerése annak az áldozatos munkának, melyet értünk tesznek orvosaink. 2006. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Egy orvos – szívvel. Sosem gondoltam volna, hogy ez számít. Aztán az élet megmutatja, hogy igen. Amikor már elvesződünk a vérvételi eredmények és egyéb diagnózisok rengetegében – na, szóval akkor jól jön egy olyan orvos, aki az emberre is figyel. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Ma is sokszor és szívesen gondolok vissza rá pedig jó néhány év telt el azóta, hogy sikeres műtéttel meghosszabbította az életem. Pedig magam se tudtam akarom-e. Azokban az években éltem át életem legnehezebb időszakát. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Feleségem első gyermekünkkel volt várandós. Egy napon észrevette, hogy valami nincs rendben: fájdalmai voltak. Másnap reggel már alig tudott mozogni. Be a kocsiba irány a legközelebbi kórház. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én történetem 1993-ban kezdődött, amikor felfedeztem bal mellemben egy csomót, és ijedtemben az Onkológiára mentem el, ahol megállapították a rosszindulatú daganatot. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Orvos, de valójában lelki társa is a betegeknek, mely a gyógyulásukat nagymértékben meggyorsítja. Nagy az empátiás érzéke, minden beteget a saját érzelmi és értelmi szintjén közelít meg, ezért páciensei minden bizalmukat fenntartás nélkül belé helyezik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én az Astellas díjra dr. Rashed Aref-et jelölném, aki a Zala Megyei Kórház szívsebészeti adjunktusa. Igazi testi-lelki szívgyógyító. Az én történetem akkor kezdődött, amikor diagnosztizálták nálam a melldaganatot. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1,5 éves voltam, amikor megbetegedtem, pufi lettem (ödémás), nem tudtam pisilni. Kiderült, hogy nephrosis syndromám van, és Reusz prof. bácsihoz kerültem a gyermekklinikára. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Másfél éves korom óta ismerem Reusz dr bácsit. 1997 áprilisán odakerültem az egyes számú gyerek klinikára már akkor nagyon kedves volt. Nagyon közvetlen ember, bármikor lehet hozzáfordulni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Kezdhetném úgyis, hogy ez a „műsor” nem jött volna létre, ha nincs Reusz doktor :-). 1991. október 29-én szüleim első gyermekeként láttam meg a napvilágot. Sajnos már ekkor bedobtam Őket a mélyvízbe, mert betegen polycystás vesével születtem :-(. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A mai napon értesültem az Önök alapítványának fontos kezdeményezéséről: az Astellas díjról. Hirtelen végigfutott gondolataimban a sorsom, az életem alakulása, amelyben sok orvosnak sok segítséget kell megköszönnöm. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A Magyar Egészségvédelmi Alapítvány kezdeményezését az Astellas díj megalapítására nagyszerű dolognak tartom. Nagy jelentősége van annak, hogy az orvosok szakmai elismerése mellett a jó orvos-beteg kapcsolat is figyelembevételre kerüljön a betegek véleménye alapján. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Fogadja őszinte elismerésemet a kezdeményezésüket illetően. Az egészségügyi reform kezdetén nagy szükség van az orvos-beteg kapcsolatok értékelésére. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én jelöltem dr. Sárosi Katalin a tatabányai Szent Borbála Kórház II-es számú Belgyógyászati Szakrendelőjének főorvos. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Talán ez az egész történet egy családon segített, édesanyánk szinte mozgásképtelen volt, két mankóval próbált járni. Lábai nagyon fájtak. A doktornő időt és energiát nem sajnálva ajánlott egy remek főorvost, aki anyukánknak mindkét térdébe protézist ültetett be. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Gyerekkoromban egy influenza szövődményeként elvesztettem látásomat. Hosszas kórházi procedúra után kerültem hozzá. A doktornő tisztában volt vele, hogy a tudomány nem tud segíteni a látásomon. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Somlai Juditot tíz éve ismertem meg, amikor egy látássérültté vált páciensét kísérte el munkahelyemre, hogy érdeklődjenek egy, a látássérültek számára fejlesztett szoftver ügyében. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Somlai Judithoz a véletlen vezetett. Ismerősöm ismerősét kezelte, szájhagyomány útján találtam rá. Segítségére Istennek hála nem nekem, Istentől sajnos T. B. barátomnak volt szüksége. Ő 52 évesen egy aneurizmának (így írják helyesen?) "köszönhetően" megvakult. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Somlai Judit főorvosnővel 1995-ben ismerkedtem meg… teljesen kilátástalan volt a látásom még sík terepen is mindig elestem, sokszor elájultam. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Férjemmel, a Heves megyei kisvárosban, Bélapátfalván élünk. György nevű gyermekem és férjem Ildikó és József nevű gyermekei Egerben, családjukkal élnek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az önök által meghirdetett Astellas díjra szeretném javasolni számomra és családom számára nagyon kedves, elismerésünkre méltó főorvosnőt. Brigitta kislányomat körzeti orvosunk 12,4 mmol vércukorértékkel az előző sorokban leírt kórházba utalta. 2005. 02. 16. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem Dr. Sótonyi Pétert (SE ÁOK Ér-és Szívsebészeti Klinika). Ő olyan orvos, aki hivatásának érzi a munkáját. Nap mint nap azon fáradozik, hogy a legreménytelenebbnek tűnő beteget is meggyógyítsa. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| B. P. vagyok 10 éves kisfiú. Sajnos születésem óta vesebetegségben szenvedek, amin csak a dialízis, majd a vesetranszplantáció segített. Betegségem során sajnos sok orvossal találkoztam, akiktől mindig féltem, de csak addig, amíg meg nem ismertem Dr. Szabó Attila doktor bácsit. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| K.V-nak hívnak és három éve vesetranszplantált vagyok. Magam és kis sorstársaim nevében szeretném Joe bácsinak megköszönni azt a sok bátorítást, kedvességet és figyelmet, amit a műtét előtt és a kórházban tartózkodásunk alatt kaptunk tőle. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Amikor hosszú várakozás és betegség után bekerültünk a Transzplantációs Klinikára, akkor a mi doktorbácsink nemcsak megoperált minket, hanem ennél sokkal többet tett. Mindig nyugodt, mindig mosolygós, mindig nagyon kedves volt. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Kisfiam, Tomi vesebetegséggel született, 10 éves korában veseátültetésre került sor. Joe bácsival – így szólítják a gyerekek –, azaz Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1992-ben kiderült, hogy veseelégtelenségem van. 49 évesen rokkant lettem. Heti 3-szori művesekezeléssel tartottak életben. A kezelést egy a karban átoperált éren keresztül végezték. Ez az ér 7 év után elzáródott. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Amikor információt szereztem arról, hogy lehetőség van arra, hogy az orvos-beteg kapcsolatról hivatalosan is el lehessen mondani azt, amit tapasztal az ember az effajta kapcsolatban, nagyon belelkesedtem. Az alábbi történettel dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Sok-sok évvel ezelőtt pánikbetegséggel kezelt orvosom, és megtalálta azt a gyógyszert, aminek segítségével, mint egy mankóval megtanított élni, és kilábalni akkori szorult helyzetemből. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én díjra jelöltem, egy olyan orvos, aki manapság nem túl népszerű feladatot lát el, az OEP főigazgatójaként, de én őt, mint orvos ismerem, és életem végéig hálás leszek neki. A neve: Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 62 éves férfi vagyok. Nyár vége felé alhasi baloldali fájdalmaim jelentkeztek. Területileg a kerepestarcsai Flór Ferenc Kórházhoz tartozom. Telefonon felhívtam a sebészeti ambulanciát. Udvarias, kedves férfi szakorvos jelentkezett, a következő napra adott időpontot. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A Kiskegyed című hetilapban olvastam a felhívást, melyben a Magyar Egészségvédelmi Alapítvány pályázatot hirdet a „Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért” elismerésre. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| A CSALÁDOM ŐRANGYALA. Szerencsés ember vagyok, hogy rám és családomra vigyáz egy olyan orvos, mint dr. Szilasi Mária. Több mint 40 éve asztmás vagyok, és azt, hogy még mindig élek, hogy megvagyok a családomnak és barátaimnak, neki köszönthetem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Betegségem SLE, immunbetegség, orvosi körökben is homály fedi. Betegségem 27 éve regisztrált, Dr. Szongoth Mariann orvosom 20 éve, akkor is ha éppen lelkitüneteim vannak és akkor is, ha infarctus-szívműtét miatt a Gottsegen Klinikán fekszem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 1992-ben, 32 évesen lettem beteg. Első tünete volt, hogy a hideg hatására az ujjaim elszíneződtek, a kezem nagyon fázott. Fiatalon az ember nemigen gondol betegségre, de egyre több elváltozást vettem észre néhány hónapon belül. Merevek lettek az újaim apróbb dolgok – pl. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Rendkívül örülök a pályázatnak és a lehetőségnek, hogy az igazán felkészült és tisztességes orvosoknak díjat és ezáltal lehetőséget teremtenek munkájuk elismerésére. Az én jelöltem Dr. Takáts Alajos belgyógyász gasztroenterológus. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2005. augusztus 29.-én hajnali fél 2 és 3 óra között szenvedtünk balesetet a férjemmel a 41-es számú főúton. A biztonsági öv mindkettőnknél be volt kapcsolva. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Immár 7 éve lesz, hogy vesét kaptam. Azt gondolom, minden orvos, akivel eddig találkoztam a betegség során maximálisan mindent megtett. A kezelőorvosom, akihez minden hónapban controllra járok, egy csodálatos ember. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagy örömmel tölt el, hogy az én jelöltem Dr. Tóth Margit már szerepel a listán. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagyon örülök, hogy már többen is szavaztak Dr. Tóth Margitra, a zalaegerszegi kórház krónikus osztályának doktornőjére. Én is neki köszönhetem, hogy édesapám ma is az élők sorában van. Ez egy tizenhárom évvel ezelőtti történet. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Mi együtt dolgozunk a Krónikus osztályon. Nagyon nagy a betegforgalom, krónikus osztály révén 65 ággyal dolgozunk, ebből a teljesen magatehetetlen beteg kb. 80%. Nehéz a munka és az emberek sorsa is. A mi közösségünk olyan, mint egy nagy család, és a Dr-nő a mi anyánk:). |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2008 februárjában lesz 14 éve, hogy férjem bekerült a zalaegerszegi kórházba nagyon nagy fájdalmakkal. Sok vizsgálaton átesett (CT, MR, egyéb röntgenek). Az akkori kezelőorvosa szerint semmi problémát nem találtak. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én általam szavazott orvos : Dr Tóth Margit Zalaegerszeg - Pózva, Krónikus Belosztály. A Doktornő nem csak tudásból, de emberségből is nap mint nap tesz bizonyságot az Osztályán. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Valamikor én is azt hittem, akkor vagyok nagy legény, ha állandóan bulizni járok és iszok, amennyi belém fér. Sajnos a mi falunkban is csak azt tartották igazi férfinak, aki minden nap megitta a magáét. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Tiszán innen, de inkább a Dunán túl, pontosabban Pécsett él tündérország doktornénije. Mert nem csak fogtündérek léteznek, hanem igazi orvos tündérek is. A mi doktornénink is egy ilyen tündér doktornéni. Csilla néninek hívják hétköznapi nevén. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Én egy olyan orvosra adom a szavazatom, aki emberileg és matematikailag szerintem a legjobb. A Doktor urat 1982-ben ismertem meg. Sajnos egy terhességmegszakítás miatt kerestem föl. Ő adott belém lelket, hogy túléljem. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Apám csősz volt és harangozó közel 20 éven át. Én úgy születtem, hogy egy orvosi beavatkozás nem történt meg! Apám határőr volt Barcs környékén, 1933-36 között. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2006. június 22-én kisunokám született, az ö nevében teszem a jelölésem a fent nevezett doktor bácsira, hiszen Dominik (most 16 hónaposan) még ezt nem tudná megtenni. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptunk kifejezni hálánkat, egy-egy orvos rendkívüli munkájának, elhivatottságának, emberségének elismeréseként. Dr. Vástyán Attilát unokám balesete után ismerte meg a család. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Elolvasva a történeteket, úgy éreztem nekem is írnom kell. Ma, amikor a média arról zeng, hogy elégedetlenek a betegek, a családtagok, az orvosok, nagyon nagy lehetőség, hogy van egy hely, ahol ennek cáfolatául elmondhatjuk, hogy igenis léteznek elhivatott orvosok, elégedett betegek. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Dr. Veres Róbert a király!!!! Sportember vagyok, mindenem a mozgás. Világéletemben azon voltam, hogy a lehető legsportosabban éljek, ugyanakkor azt is tudtam, hiába vigyázok magamra, bármikor előfordulhatnak kisebb-nagyobb bajok. Így volt ez velem is. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az én történetemet sajnos nagyon sok nő ismerősnek találhatja. Fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt ki vannak téve annak az eshetőségnek, hogy egyik napról a másikra váratlanul csomót tapintanak ki a mellükben. Velem ez a rémálom másfél évvel ezelőtt történt meg. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Az általam díjra jelölt ORVOSOM: Dr. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Minden család életéről regényt lehetne írni és a világirodalomban sok rangos családregény is van. Íme egy pár szó az én családomról... 67 éves ny. tanárnő vagyok, egyetlen unokával. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Köszönetemet és hálámat fejezem ki pszichiáter főorvos úrnak gyógyulásomért, életemért, Őt javaslom az Astellas díj odaítélésére. 2005-ben háziorvosomhoz fordultam a következő panaszokkal: rossz közérzet, a szívem szabálytalanul össze-vissza kalapált, izzadtam, fáztam. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| Egyénisége: kedves, megértő. Ami a legfontosabb: jó szakembernek, jó orvosnak tartják a betegek is. Szeretik segítőkészségét, fáradhatatlanságát. |
| Tovább » |
| « Vissza |
| 2007 októberében súlyos bélműtéten estem keresztül. A műtétet Dr. Zemanek Péter sebészorvos végezte. Úgy a műtét előtt, mint a műtét után emberileg és szakmailag úgy állt hozzám, hogy az igazán példaértékű. A fiatalabb orvos generációhoz tartozik. |
| Tovább » |
| « Vissza |
















































