| ELINDULT AZ ÉV ORVOSA PÁLYÁZAT |
| Idén harmadszor indult el Az Év Orvosa pályázat 2009 – Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért A Tegyünk Az Egészségünkért Alapítvány hagyományteremtő jelleggel rendezte meg 2009. szeptember 8-án a fővárosi Szent Imre kórházban Az Év Orvosa Pályázat – Astellas Díj kampányindító rendezvényét. Nagy Bandó András a kampány arca, Dr. Berencsi György, a pályázat főszervezője, Dr. Sirák András, tavalyi Astellas Díjas háziorvos, Kókai-Nagy Ákos, az Astellas Pharma marketing igazgatója és Dr. László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója mondtak beszédet a megnyitón. Az Év Orvosa Pályázat azzal a céllal jött létre 2007-ben, hogy elismerje az orvosok áldozatteljes munkáját, valamint javítson az orvos-beteg kapcsolaton. A győzteseket idén is Astellas Díjjal jutalmazza a neves szakmai és közéleti személyekből álló zsűri. Ez a díj azért különleges, mert a betegek küldik be a díjra érdemesnek tartott orvosok nevét, és jelölik őket saját történetük leírásával. Nem pénzbeli jutalomról van szó, hanem az orvosok áldozatos munkájának erkölcsi elismeréséről. A betegeknek – akik jelölni kívánják orvosukat a díjra – csak annyit kell tenniük, hogy megírják gyógyulásuk, kezelésük történetét, kihangsúlyozván az orvos pozitív emberi hozzáállását, empátiáját, azt, hogy mennyire vette komolyan a páciens problémáját, emberileg hogyan próbált meg neki segíteni. A bírálóbizottság tagjai nem azt értékelik, hogy a jelölt orvos mennyire jó szakember, hanem a gyógyítás emberi oldalát nézik. Dr. Berencsi György főszervező elmondta: „a hagyományteremtő kezdeményezés az első két évben már nagyon sok hálás beteget mozgatott meg, hiszen több száz történet érkezett be. Bízunk benne, hogy az érdeklődés az első két év sikere után idén sem marad el, és egyre többen és többen ismerik fel a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságát és gyógyító erejét.” A történetek elbírálásának menetében újdonságnak számít, hogy a zsűri tagjai idén csak az első fordulóban értékelik a beküldött történeteket, amelyek közül a kiválasztottak továbbjutnak a második fordulóba. A továbbjutott történetek közül a nagyközönség dönti el szavazással a www.dijazorvosokert.hu weboldalon – a pályázat megújult honlapján –, hogy kik legyenek az idei pályázat Astellas Díjjal kitüntetett orvosai. Másik újdonság, hogy a honlapon hírlevelünkre regisztrálók rendszeres tájékoztatást kapnak az Év Orvosa pályázat alakulásáról, aktualitásairól, érdekességeket olvashatnak az orvos-beteg kapcsolatról. A játékos kedvűek az orvostörténelem kiemelkedő szakembereiről szóló izgalmas kvízjátéksorozaton vehetnek részt. A pályázatot kiíró alapítvány felkérte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, hogy a tárgytervező szakokon tanuló hallgatók vegyenek részt pályázati formában a 2009-es Astellas Díj megalkotásában. A MOME szaktanáraiból álló zsűri a megbízóval együtt választja ki az öt legjobb alkotást, amelyek közül a honlapot látogató orvosok dönthetik el szavazással, hogy melyik legyen az a díj, amelyet az idei pályázat három nyertese fog megkapni a jövő februári díjátadón. A zsűri egyik tagja Nagy Bandó András, aki immáron harmadszor vállalta el a kampány arcának szerepét. A humoristának személyes élménye van a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságáról: több fórumon is hangsúlyozta, hogy rengeteget köszönhet orvosának, aki a szívét műtötte meg. „Nem tudható, ez az év hány pályázatot hoz, de reménykedhetünk, hogy az eddigieknél is többet. Nemcsak azért, mert szaporodnak a jó és szeretett orvosok, de azért is, mert egyre többen lesznek, akik tudnak erről a díjról, akik élni kívánnak a lehetőséggel, és azt szeretnék elérni, hogy az általuk tisztelt és becsült orvos lehessen a díj nyertese”. „A pályázatnak az a lényege, hogy ezt a díjat nem a politika adja, nem az egészségügyi vezérkar, nem az egyetem, nem egészségügyi felsőbb hatóság, hanem a betegek, akik szenvedő alanyai a mi munkánknak. A mentés nem foglalkozás, hanem betegség: aki egyszer megízleli, nehezen tudja abbahagyni.”– hangsúlyozta Dr. Sirák András, aki Astellas Díjat vehetett át a 2008-as pályázatban. A 2009-es pályázat további zsűritagjai a következők: Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Prof. Dr. Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzora, a Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke, Dr. Kolláth György alkotmányjogász, Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, Dr. Vástyán Attila, a 2008-as pályázat Astellas Díjas gyermeksebész szakorvosa, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályának adjunktusa, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Schäffer Erzsébet újságíró, Krasznai Éva újságíró. Kókai-Nagy Ákos, az Astellas Pharma képviselője kiemelte: „Idén sem volt kérdés számunkra, hogy támogassuk a pályázatot, hiszen a kezdeményezés összecseng cégünk filozófiájával, elképzeléseivel – világszerte az Astellas neve összekapcsolódik a betegközpontú orvoslás támogatásával. Az Év Orvosa Pályázat – Astellas díj nyilvánosságát idén olyan médiatámogatók segítik, mint a Házipatika.com csoport, a Tudomány kiadó, a Webdoki.hu. és az Intellimed Kft. További információ www.dijazorvosokert.hu Dr. Berencsi György főszervező e-mail: berencsi.gyorgy@consultart.hu tel.: 2421-621, 0630-9221-790 Bíró Natália szervező e-mail: biro.natalia@consultart.hu tel.: 2421-621. mobil: 0630-2694-666 Háttéranyag 2009. február 17-én. 2008-ban a következő 3 orvos lett Az Év Orvosa, akiket Astellas Díjjal tüntettünk ki: Dr. Vástyán Attila sebész, gyermeksebész szakorvos, a Pécsi Gyermekklinika adjunktusa, Dr. Tóth Tibor kiskunmajsai háziorvos és Dr. Sirák András, velencei háziorvos. Számos beteg jelentkezett, akiknek mentősök mentették meg az életét. Sajnos ezek a betegek nem tudtak név szerint mentőorvosokat jelölni a díjra, ezért úgy döntöttünk, hogy különdíjat adunk az Országos Mentőszolgálatnak. A 2007-es pályázatot lezáró díjátadó ünnepség is a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került megrendezésre 2008. február 19-én. Dr. Bálint András, a fővárosi Szent Imre Kórház profilvezető sebésze, Dr. Bittner Nóra, az országos Onkológiai Intézet főorvosa és Dr. Kováts Csilla a pécsi Rókus utcai Gyermekrendelő nyugdíjas orvosa lett a 2007-es pályázat Év Orvosa. Astellas Astellas Pharma 1118 Budapest, Kelenhegyi út 43. Az Astellas Pharma (mely a Yamanouchi és a Fujisawa egyesüléséből jött létre 2005-ben) Japán második legnagyobb gyógyszergyára, a világon a 15. legnagyobb innovatív gyártó. Főbb területeik az infektológia, urológia, dermatológia és a transzplantáció. Jelképük a repülő csillag piros és szürke színben, előbbi a minőségi, gazdag és egészséges életet, utóbbi a megbízható tudományos és technológia hátteret jelképezi. Az Astellas küldetése olyan gyógyszeripari termékek kifejlesztése és forgalmazása, amelyek egy egészségesebb élet megteremtésének lehetőségét ígérik világszerte. Kézzelfogható, igazolt eredmények támasztják alá az Astellas urológiai, transzplantációs és bőrgyógyászati területeken elért teljesítményét. Ugyanakkor más kezelési területeken is rendelkeznek jól bevált és hatékony termékekkel, köztük antibiotikumokkal, a szív- és érrendszer, a légzőszerv, az emésztőszerv és a központi idegrendszer betegségeinek kezelésére szolgáló gyógyszerekkel. Európa szerte több millióan használják az Astellas termékeket gyógyulásukhoz és életminőségük javításához. Az Astellas számos más, még fejlesztés alatt álló termékkel rendelkezik, és további új lehetőséget kutat, hogy a jövőben mind a betegek, mind az orvosok számára új, innovatív kezelési eljárásokat találjon. Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány 1114 Budapest, Bocskai út 4-6. IV/5. Az Alapítvány elsődleges célja a lakosság egészségi állapotának javítása, az egészségmegőrzés, különböző betegségek megelőzése, továbbá a már kialakult betegségek gyógyításának segítése. E célt az Alapítvány a lakosság hatékony tájékoztatásán keresztül, az egészséges életmód népszerűsítése, a társadalom egészségtudatos magatartásának erősítése által kívánja elérni, a megelőzésre, illetve a betegségek korai felismerésére téve a hangsúlyt. Médiatámogatók A HáziPatika.com Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb tematikus egészségügyi portálja. Célja, hogy értékes, korszerű és szakmailag hiteles az egészséggel és az egészséges életmóddal kapcsolatos információkat juttasson el elsősorban a nem szakmabeli olvasókhoz. A HáziPatika.com oldalait havonta közel 700.000 olvasó keresi fel. A naponta frissülő egészségügyi hírek mellett több mint háromezer cikk, kiemelt rovatok, betegséglexikon, egészségügyi adatbázisok, tesztek, kalkulátorok, vizsgálatok, laboreredmény-értelmező, számos interaktív szolgáltatás és webáruház várja az érdeklődőket. Aki egészségi állapotáról, egyes betegségekről, egészségügyi intézményekről, vagy az egészséges életmódról keres korszerű és szakmailag hiteles információkat, a HáziPatika.com oldalain biztos megtalálja. A Tudomány Kiadó 18 éve alakult elsősorban orvosi kiadványok gondozására. A kiadó fő tevékenysége változatlanul ebből áll, összesen hét társasági lapot és két beteglapot jelentet meg. Szakmai lapok: Magyar Belorvosi Archívum, Diabetologia Hungarica, Hematológia, Transzfuziológia, Szemészet, Újraélesztés, Rehabilitáció, Granum, Betegtájékoztató lapok: Diabetes, Hypertonia és a kardiovaszkuláris rendszer. Esetenként könyveket is vállal a kiadó. A legfontosabbak: A bizonyság két táblája, beszélgetések a Tízparancsolatról (Gábor György szerk.), Anima Rerum, a dolgok lelke (Fahidi Éva), Barangolás az operák világában (Winkler Gábor), Hallgass a zenére - operaénekes lexikon (Farkas Iván). Előkészületben: Egy élet az operaszínpadon (Winkler Gábor) Portré Melis Györgyről (CD) A WebDoki Magyar Orvosi, Információs, Továbbképző és Távoktató portál. Kizárólag zártkörű orvosi szakportál, amely minőségi koncepciója révén egy élő, virtuális közösséget teremtett az orvosok számára. Céljuk az orvosok felé: naprakész, szakmai és – az olvasók érdeklődésére számot tartó – egyéb széleskörű információs tartalom-szolgáltatás, tanácsadás, valamint távoktatás. A portálon jelenlévő orvosoknak a szakmai továbbképzésen és a tudománnyal való lépéstartáson túl szükségük van igényes kikapcsolódással egybekötött friss információkra is. A WebDoki.hu ezen igények kielégítésére jött létre, s ezekre a megoldásokra fókuszál ma is. A portál több bővítés után mára az orvosi (internetező) körökben vezető szerepet vívott ki. Az orvosok körében kétség kívül a legnagyobb és legismertebb a WebDoki.hu, hiszen regisztrált felhasználóink száma több mint 20 000, napi látogatóink száma átlagban 2500-3500. |




























