Ha Önnek is
van története,
küldje el nekünk!

Médiatámogatók:







Támogatók:

  
Adatvédelmi szabályzat
 

Látogasson el...

Nagy Bandó András

Immár harmadik alkalommal adtam az arcomat, s arcommal együtt szívemet és lelkemet is Az év orvosa, az Astellas-díjhoz. Ez a három esztendő összeláncolt bennünket: a díj hátterét biztosítókat, a szervezőket, a segítőket, és persze azokat, akik a legfontosabbak ebben a sorban: az orvosokat. Nemcsak azokat az orvosokat, akik díjazottakká lettek. Azokat is, akiket szeretettel és tisztelettel emlegettek föl a pályázatokban, és azokat is, akikről megfeledkeztek a betegeik. Talán nem is feledkeztek meg, inkább csak elkerülte a figyelmüket ez a pályázati kiírás, ez a lehetőség. Ez is mutatja, van még tennivalónk, bár a múlt évi médiaérdeklődés azt mutatta, egyre több figyelmet kapott az Astellas-díj. Mind több helyen és alkalommal beszéltek róla, pontosabban írtak a pályamunkákról, kiváltképp a díjra méltóvá lett orvosokról, életükről, munkálkodásukról. Szeretném hinni, a díjkiosztó utáni napok mámora kitart egy ideig, és sem hetek, hónapok, sem évek múltán nem feledkeznek meg az emberségből és szakmai törődésről számot adott orvosokról. Abban pedig biztos vagyok, hogy a kiérdemelt díjak ott díszelegnek a nyertesek rendelőjében, hírt adva a sikerről, és tu-datva a páciensekkel: nem akárkire bízták, bízzák az életüket. Az is biztos, hogy az elnyert díj az orvosok számára is figyelmeztető: nem lanyhulni, nem lazítani, a díj kötelez: munkálkodni kell, a díjhoz méltó módon.

Nem tudható, ez az év hány pályázatot hoz, de reménykedhetünk, hogy az eddigieknél is többet. Nemcsak azért, mert szaporodnak a jó és szeretett orvosok, de azért is, mert egyre többen lesznek, akik tudnak erről a díjról, akik élni kívánnak a lehetőséggel, és azt szeretnék elérni, hogy az általuk tisztelt és becsült orvos lehessen a díj nyertese. Sajnos az idén is csak három orvos válhat győztessé. Mi több száz győztes beteg pályázatából választjuk majd ki a díjazottakat. Jó munkát kívánunk magunknak!

Nagy Bandó András

« Vissza